Egy üzleti konferencia és egy igazi vállalkozói összefogás a jövő generációjáért!
Ez nem csak egy üzleti tréning, hanem az értékesítők és vállalkozók közös összefogása a gyerekekért.
Az üzleti élet kiemelkedő alakjait és elismert trénereket hívtunk meg erre az alkalomra, hogy tudásukkal és tapasztalataikkal segítsék a cégvezetők, vállalkozók és értékesítők életét.
A rendezvényen a résztvevők olyan gyakorlati tapasztalatokon alapuló, könnyen beépíthető megoldásokat kapnak, amelyek segítségével az árbevételük növelése mellett több profitra tehetnek szert.
Küldetésünk segíteni a vállalkozókat és cégvezetőket abban, hogy egy eredményesebb céget építsenek, ahol a munkatársak jól érzik magukat, a vezető pedig egy nyugodtabb életet tud élni.
Viszont az összes bevételt, minden forintot és fillért felajánljuk a “Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány”, ismertebb nevén “Az Út a Boldogsághoz Magyarország” számára. Ez a pénz kizárólag olyan dolgokra lesz fordítva, amely a gyerekek életét és életkezdésüket megkönnyíti.
Gondoljunk csak bele, mennyire nem mindegy, hogy mit kaptunk annak idején: milyen adatokat, nevelést vagy segítséget ahhoz, hogy elinduljunk az életben. Ez most is így van, azoknál akik ma gyerekek.
Mi, akik képesek vagyunk arra, hogy segítsünk nekik, fogjunk össze és közösen támogassuk őket.
“Az “Értékesítők és vállalkozók a gyerekekért” nem csak azért különleges, mert nem volt még példa ilyen jellegű vállalkozói összefogásra, hanem azért is, mert megmutatta, ha képes emberek összefognak egy jó cél érdekében, akkor sem az idő sem bármilyen fizikai hátráltatás nem számít, ott lesz az eredmény.
17 éve minden hónap második szerdáján rendezünk egy bevezető tréninget a Lurdy Házban. 2023. szeptemberben kaptam egy telefont, hogy sajnos szervezési hiba történt, ezért októberben a szokásos 50 fős terem helyett megkapjuk a 400 fős termet. Természetes belementem, viszont utána napokon keresztül azon gondolkodtam, hogy mit kéne csinálni, hogy ne 50 ember kuksoljon a 400 fős teremben.
Míg nem egy vasárnap délután vasaltam az ingemet a következő napi tréningre, mikor eszembe jutott: a csapatommal nagy közös szívügyünk a gyerekek támogatása, hát szervezzünk egy rendezvényt a gyerekekért! Rögtön felhívtam a munkatársaimat és mindenki egy pillanat alatt rávágta, hogy csináljuk!
Így született meg az “Értékesítők és vállalkozók a gyerekekért”, ami a vállalkozók és az értékesítők közös összefogása egy etikusabb és támogatóbb jövőért. Mindössze 3 hét alatt megszerveztük a rendezvényt, amin végül 320 fő vett részt és 6.000.000 Ft adomány gyűlt össze. Még most is libabőrös leszek, ha belegondolok. Aztán 2024-ben újra megismételtük, ahol már 8.200.000 Ft adomány gyűlt össze. Mára pedig hagyományt teremtettünk ezzel.
A nap teljes bevételét felajánljuk a “Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány”, ismertebb nevén “Az Út a Boldogsághoz Magyarország” számára. Nem vonjuk le se a terembérletet és semmilyen más szervezéssel járó költséget sem. Az alapítvány tulajdonosait személyesen is ismerjük. Nagyon sokat segítenek a társadalomban, gyerekeknek elsősorban, de tanároknak és iskoláknak is. Minden dokumentált és nyomon követhető. Ezekre nagyon büszkék vagyunk, és bárki előtt felemelt fejjel, nyugodtan állunk, és ide tartozni jó érzés, becsületes emberek összefogása.
Számítunk Rád és légy részese ennek az összefogásnak Te is!”
Részlet Az út a boldogsághoz könyv Szeresd és segítsd a gyerekeket! fejezetéből.
Oláh Tamás
Business Masters alapító
35 éves vállalkozói életútjának és a 17 éves tréneri pályafutásának köszönhetően összefüggéseiben értette meg a cégvezetés és értékesítés rendszereit.
Ma már csapatával üzleti tréningekkel segíti a cégvezetőket, vállalkozókat és értékesítőket stabilabb cég, nagyobb bevétel és nyugodtabb élet felépítésében. Nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati vezetői készségekkel is támogatja ügyfeleit, hogy hatékonyabban kezeljék a vezetői kihívásokat és a cégük növekedését.
Több mint 20.000 tréning résztvevővel a háta mögött pontosan tudja, hogy a vezetőknek nem megmondó emberekre és plusz terhekre van szükségük, hanem valódi támogatásra és gyorsan beépíthető rendszerekre. Ezeket fogja bemutatni ezen az előadáson.
Novák Antónia
Az Út A Boldogsághoz Magyarország Elnöke
…
Novák Ferenc
gyereknevelés.hu alapító
és tréner
Ferenc több mint 40 éves tapasztalatával nemcsak gyereknevelési specialista, hanem a harmonikus vezetői szemlélet kialakításának szakértője is.
Tanárként és pedagógiai viselkedéskutatóként eddig több száz családnak és vállalkozásnak segített abban, hogy a stresszes mindennapok helyett kiegyensúlyozott, támogató környezetet teremtsenek maguk körül.
Emellett az “Örömteli nevelés” című könyv szerzője és évek óta építi a @gyerekneveles TikTok oldalt, ahol a több mint 110.000 követőjüknek folyamatosan értékes és használható megoldásokat adnak rövid videók formájában.
Sokan nem tudják, de Ferenc egy sikeres vállalkozás büszke tulajdonosa, amelyet olyan magas szintre fejlesztett, hogy ma már egyáltalán nem foglalkozik a cég operatív feladatival, hanem teljes erővel a küldetésén dolgozhat, hogy az emberek – akár szülők, akár vezetők – a legjobbat hozzák ki magukból és azokból, akikért felelősséget vállalnak.
Semmiképpen se hagyd ki az előadását, mert arról beszél, amit ő már átélt és megcsinált a való életben is.
Németh Netti
PR és Marketing stratéga, Tréner “Oláh Tamás jobb keze”
Netti a Business Masters csapatának egyik kiemelkedő tagja, aki PR- és marketingstratégaként a „Brand Masters” program vezető trénere. Az elmúlt években közel 1000 vállalkozónak segített felépíteni olyan márkákat, amelyek nemcsak bevételt, hanem országos ismertséget is hoztak.
Netti nemcsak oktatja, hanem a gyakorlatban is alkalmazza azokat a módszereket, amelyekkel nagyságrendi növekedést érhetsz el. Segít, hogy a céged értékeit láthatóvá tedd, és olyan vonzó márkát építs, amely méltó ahhoz, amit képviselsz.
III. Értékesítők és vállalkozók a gyerekekért
2025. október 7. (kedd) 10:00-18:00
1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14. – Lurdy Ház
Belépőjegy: bruttó 25.000 Ft / fő
OTT LESZEK
SZEMÉLYESEN
25.000 Ft
Részvételi jegy
TÁMOGATOM
A RENDEZVÉNYT
25.000 Ft
Támogatói jegy
“Alapítványunk és így programjaink célja, hogy divatba hozzuk az értékeket, az etikus viselkedést a társadalomban, a társadalmi csoportokban, gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Büszkék vagyunk arra és rendkívül nagy örömmel tölt el minket, amikor programjainkkal segíteni tudunk valakinek, vagy valakiknek, akár egy közösségnek ahhoz, hogy egy összetartóbb, barátságosabb, becsületesebb, őszintébb, etikusabb és így egy sikeresebb, boldogabb életet tudjon, tudjanak élni mind maguk, mind környezetük számára.
Úgy gondoljuk, hogy nem mindegy, hogy mit közvetítünk, hogy mire tanítjuk gyerekeinket, hogy milyen példát mutatunk, hiszen a mai életünk mellett a jövő társadalmát is formáljuk és ez mindannyiunk felelőssége. Ezért is külön figyelmet fordítunk a jövő generációjára azzal, hogy díjmentes programokat biztosítunk óvodák és iskolák számára, mely az alapvető erkölcsi értékekre tanítja a gyerekeket és amelyen eddig több ezer gyermek, közel ezer pedagógus és közel kettőszáz iskola vett részt.
Programjainkat úgy dolgoztuk ki, hogy segítsék visszaállítani és kívánatossá tenni a jó példát, a becsületességet, barátságosságot, összefogást és sikerességet a közösségekben és egyéni szinten egyaránt.”
Azzal, hogy részt veszel ezen a rendezvényen részese leszel egy olyan vállalkozói összefogásnak, ami túl mutat a pénzen és a gazdasági sikereken.
Ez egy igazi csapatmunka, amely megmutatja, hogy mekkora erő van abban, ha a képes emberek összefognak és összetartanak. Hiszen a gyerekért tenni nemcsak csodálatos dolog, de kötelességünk is!
Légy részese ennek Te is, segítsd és építsd együtt velünk a jövő generációját!
Kattints arra a gombra, amelyik ajánlattal élnél és töltsd ki az űrlapot:
Azoknak, akik részt vennének a rendezvényen:
Azoknak, akik csak támogatnának és nem vennének részt a programon. Töltsd ki az űrlapot kérlek:
Nem hisszük, hogy az a megoldás a problémákra, ha egy cég működését, rendszereit felrúgjuk.
Éppen ezért ez nem is szándékunk, hiszen ha valaki felépített egy vállalkozást, ami pénzt termel, akkor kétségkívül valamit jól csinál.
Nekünk nem azok az ügyfeleink, akik azt várják el tőlünk, hogy megmondó emberként szétrúgjuk az általuk már felépített rendszereket és beleokoskodjunk a működésükbe. Nem is szoktuk ezt tenni.
A képzéseink célja, hogy megkeressük a cég gépezetének kevésbé olajozott, hibás alkatrészeit, amiket aztán egy működő elemmel helyettesítünk, ami még eredményesebbé tudja tenni a működését.
Ez azt jelenti, hogy olyan adatokat adunk át, amelyekkel ki lehet egészíteni a már jól összerakott megoldásokat.
FIGYELEM!
EZZEL A JEGYTÍPUSSAL SZEMÉLYESEN NEM FOGSZ TUDNI RÉSZT VENNI A RENDEZVÉNYEN, CSAK TÁMOGATOD AZT!
Ha ezt a lehetőséget választod nem foglalunk Neked ülőhelyet a rendezvényen, viszont a támogatásodat továbbítjuk az alapítvány felé és megkapják segítségedet a gyerekek.
Rendelj meg annyi jegyet, ahányszor bruttó 25.000 forinttal támogatni szeretnéd a rendezvényt. Minden forintot és minden fillért eljuttatunk a “Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány”, ismertebb nevén “Az Út a Boldogsághoz Magyarország” számára.
Karcagi Péter
Cogitate Games Kft. tulajdonosa
Simon Zsuzsa
SALIX’95 Kft. társtulajdonosa
Kocsi László
Rapidnyomda.hu Kft társtulajdonosa
Oláh Tamás vagyok, a Business Masters alapítója.
1990-ben alapítottam az első vállalkozásomat, és azóta végigjártam minden mélységet, megküzdöttem minden kihívással, amivel csak lehetett. Így pontosan tudom mi az, ami az életben tényleg működik.
Mérnöki gondolkodásomnak köszönhetően összefüggéseiben akartam megérteni a cégvezetés és az értékesítés rendszereit. Az évtizedek alatt szerzett tapasztalatok, megfigyelések és gyakorlati próbák eredményeként állt össze egy olyan rendszer, amely képes átlépni a hagyományosság korlátait és amivel eredményességet és hatékonyságot lehet vinni a cégek életébe.
Mára több, mint 20.000 ember vett részt a képzéseimen. Számomra fontos, hogy az ügyfeleimet nem cég méret alapján válogatom, hanem az alapján, kiben mekkora a szándék a valódi terjeszkedésre.
Pontosan tudom, hogy a cégvezetőknek nem megmondó emberekre van szükségük, hanem valakire, aki megérti a nehézségeiket és nem a magas lóról beszél nekik, hogy mit kéne csinálni, hanem valakire a segítő jobbot és támogatást nyújt a vezetői magányban.
Miután kitöltötted az űrlapot, az email címedre elküldjük a díjbekérőt, amely a fizetéssel kapcsolatos minden szükséges információt tartalmaz. A jelentkezésed csak a fizetés után érvényes, ezután fogunk tudni Neked helyet biztosítani.
Amennyiben ezt 48 órával a képzés előtt jelzed a hello@businessmasters.hu címen, akkor keresünk Neked egy másik, alkalmas időpontot. Azonban, ha kevesebb, mint 48 órával előtte jelzed, sajnos már nem tudjuk átszervezni a jelentkezésedet és a pénzt sem tudjuk visszaadni.
Nyugodtan keresd bármilyen felmerülő kérdés esetén az ügyfélszolgálatunkat! 🙂
hello@businessmasters.hu
06 70 850 5038
A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.