Jelentkezés

*-al jelölt mezők kitöltése kötelező
[Ide azt a számot írd, ahány Normál jegyet vásárolsz (1 jegy = 1 fő). A díjbekérőt ez alapján állítjuk ki.]

[Kérlek, kizárólag akkor töltsd ki ezt, ha valós, már létező cégnevet adsz meg. Ennek a mezőnek a kitöltése nem kötelező, csak akkor kell kitöltened, ha cégre kérsz számlát.]

[Ennek a mezőnek a kitöltése nem kötelező, csak akkor kell kitöltened, ha cégre kérsz számlát.]


Valamit be kell vallanunk!

Nem hisszük, hogy az a megoldás a problémákra, ha egy cég működését, rendszereit felrúgjuk.

Éppen ezért ez nem is szándékunk, hiszen ha valaki felépített egy vállalkozást, ami pénzt termel, akkor kétségkívül valamit jól csinál.

Nekünk nem azok az ügyfeleink, akik azt várják el tőlünk, hogy megmondó emberként szétrúgjuk az általuk már felépített rendszereket és beleokoskodjunk a működésükbe. Nem is szoktuk ezt tenni.

A képzéseink célja, hogy megkeressük a cég gépezetének kevésbé olajozott, hibás alkatrészeit, amiket aztán egy működő elemmel helyettesítünk, ami még eredményesebbé tudja tenni a működését.

Ez azt jelenti, hogy olyan adatokat adunk át, amelyekkel ki lehet egészíteni a már jól összerakott megoldásokat.

Kérdésed maradt? Megválaszoltuk!

Miután kitöltötted az űrlapot, az e-mail címedre elküldjük neked a tájékoztató levelünket, amely a jelentkezéssel kapcsolatos minden szükséges információt tartalmaz.

A képzésről nem készítünk felvételt. A részvétel személyesen lehetséges.

Viszont, annyit elárulunk, hogy minden személyes résztvevőnek, aki élőben jelen lesz, annak meglepetéssel készülünk.

Nyugodtan keresd bármilyen felmerülő kérdés esetén az ügyfélszolgálatunkat! 🙂

[email protected]
06 70 850 5038