Már csak ennyi nap van hátra:

nap
óra
perc
mp

A gazdasági és a vezetői erő konferenciája

A gazdasági erő és a vezetői erő konferenciája

Business Masters Profit & Power 2026

Személyes tréningnap cégvezetőknek, akik nem csak működtetni akarják a cégüket, hanem stabilan és kontroll alatt növelni. Valós, használható tudás marketing szöveg nélkül. És egy közeg, ahol a résztvevők megértik egymást, mert mindenki ugyanabban a ligában játszik.

Már csak ennyi nap van hátra!

nap
óra
perc
mp

A mai gazdasági helyzetben két dolog dönt: gazdasági erő és vezetői erő. Ha bármelyik hiányzik, a stabilitás eltűnik, és a bizonytalanság veszi át az irányítást.

Kívülről gyakran gondolhatjuk, hogy egy vállalkozás stabilan működik. A Facebookon a szépet és a jót látjuk, az Optenben első ránézésre jóknak tűnnek a számok. 

De a valóság korántsem ennyire fekete-fehér. 

A legtöbb vállalkozás ma bizonytalanságban van. Függ együttműködő partnerektől, pályázatoktól, politikai döntésektől… és az ügyfelek reakcióitól, akik ugyanebben a bizonytalanságban próbálnak jó döntéseket hozni. 

Ez a feszültség nemcsak a céget tudja összeroppantani, hanem a vezető nyugalmát is. Ha még egyáltalán emlékszik erre a szóra. 

Gazdasági erőre van szükség ahhoz, hogy egy cég ne függjön harmadik személy döntésétől, elmulasztott lehetőségektől vagy váratlan helyzetektől. 

A vezetői erő pedig azt jelenti, hogy a vezető stabil, két lábbal áll a földön, és van egy olyan víziója, amit lehet és érdemes követni. Amihez a munkatársak csatlakoznak, amiben bíznak, és amihez lojálisak. 

Ez a két erő kell ahhoz, hogy egy cég ma valóban növekedni és épülni tudjon. Erről fog szólni a Profit & Power 2026.

GAZDASÁGI ERŐ

Gazdasági erő nélkül a döntéseket sokszor nem a növekedési terv, hanem a pénzügyi szorítás irányítja.. Az anyagi biztonság nem azt jelenti, hogy minden ki van fizetve. Az anyagi biztonság azt jelenti, hogy azon kívül, hogy minden számla ki van fizetve, bőven van elegendő pénz tartalékra és profitra(!) is.

Vezetői erő

A vezetői erőt nem megtalálni kell, hanem rehabilitálni és emelni. Mert ez a legtöbb cégvezetőben ott van. Csak lehet, hogy az évek alatt kicsit beporosodott, vagy még nem lett teljesen kiterjesztve. Egy cégvezető erős, bátor és mer kockáztatni, hiszen nem vezetne vállalkozást, ha ez nem így lenne. De a legtöbben felismerik, hogy ezek a képességek mindig lehetnek jobbak.

Mi sodorja a cégvezetőket
egy modern rabszolgasorba?

A tehetséges és szorgalmas emberek a saját természetes intelligenciájuk és erejük révén építik fel vállalkozásukat. 

Ez teljesen rendben van, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy bizonyos szint elérése után a fejlődés akadályokba ütközik – gyakran olyan tényezők miatt, amelyeket a vezető nem ismer vagy nem vesz figyelembe.

Ez nem azt jelenti, hogy a vezető rossz képességű, hanem csak hiányzik egy-két olyan összetevő, aminek köszönhetően el lehet érni, hogy ne kerüljön annyi energiába fenntartani a céget.

Egy cégvezető gyakran érezheti azt, hogy nem tudja elérni azokat a sikereket, amelyeket eredetileg kitűzött maga elé. Időnként előfordulhat, hogy úgy érzi, legszívesebben otthagyná az egészet. Hiszen nem azért kezdett el vállalkozást építeni, hogy ő legyen az, aki a legtöbb időt tölti bent, miközben a legkevesebb ideje jut a családjára.

Ezek a gondolatok gyakran óriási teherként nehezednek az emberre, és nem egyszerű megtalálni a kiutat ebből a helyzetből.

BÜSZKÉK VAGYUNK ARRA, HOGY EGY OLYAN CÉGVEZETŐI BARÁTI KÖRT ÉPÍTÜNK AHOL AZ EMBEREK VALÓBAN SZÁMÍTHATNAK EGYMÁSRA

Ez a rendezvény nem csak arról szól, hogy új adatokat szerezzünk. Hiszen ezt sok helyen meg lehet tenni. 

Ez a rendezvény arról is szól, hogy a cégvezetők találkozzanak és megismerjék egymást. Olyan emberekkel legyenek körülvéve, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló célokért dolgoznak, és hasonló problémákkal néznek szembe. Néha már ez is elég ahhoz, hogy új lendületet kapjon egy vezető. 

Itt nem csak üzleti kapcsolatok születnek. Hanem olyan kapcsolatok, amelyekre később is lehet támaszkodni

Büszkék vagyunk arra, hogy a Business Masters közössége mára több lett, mint egy szakmai közeg. Egy igazi baráti körré nőtte ki magát, ahol természetes az, hogy segítjük egymást

Ez egy lehetőség arra is, hogy betekintést adjunk ebbe a közösségbe. Új kapcsolatokat építs, és olyan üzleti partnereket találj, akik nem csak akkor emelik fel a telefont, amikor nekik van szükségük valamire, hanem akkor is, amikor neked van szükséged segítségre. 

Egy ilyen közösséget építünk az ügyfeleinkkel karöltve. És erre nagyon büszkék vagyunk.

5 kiemelt pillanat,
amit nem érdemes kihagyni

Két fontos bejelentés, amelyek új lendületet adhatnak a következő időszaknak.

Elismerjük azokat, akik elvégezték a cégvezetői programot és szintet léptek.

Díjazzuk azt, aki eredménnyé formálja a bizalmat és a kapcsolatokat.

Díjazzuk azt, aki márkából figyelmet, hitelességet és növekedést épít.

Díjazzuk azt, aki vezetőként irányt ad, dönt és stabilitást teremt.

A sikeres vállalkozás alapja a közösség és a tapasztalatok megosztása
– itt pont erre van lehetőség.

(Őrfalvy Árpád – Ablakszakértő tulajdonosa)

A „Business Masters Profit & Power 2026" üzleti találkozót azért hoztuk létre, hogy a következő időszakban a bizonytalanság csökkenjen, a stabilitás pedig érezhetően növekedjen a vállalkozások működésében.

Ez nem egy tömegrendezvény, hanem egy gondosan válogatott üzleti közösség személyes találkozója. Ahol a cégvezetők új stratégiai nézőpontot kapnak a profit növeléséhez, miközben csökken a rájuk nehezedő nyomás, és egy valóban összetartó közösség részévé válnak.

1 nap – 6 meghatározó vezető! Ismerj meg néhány képességet az ügyfélszerzéshez, a profitnöveléshez, és a tehermentesítéshez!

Ezen a napon nem általános marketing előadásokat hallanak a résztvevők, ahol az előadónak 20 perce van, és éppen csak bemelegszik a hangja, mire vége a blokknak. Mindegyik előadónk megkapja azt az időt, ami alatt valódi értéket tud átadni a résztvevőknek, hogy eredménnyel és kézzel fogható tervvel távozzanak.

Oláh Tamás

Business Masters alapító

Élet a mókuskeréken túl, avagy ne légy problémamegoldó kisiparos

35 éves vállalkozói életútjának és a 17 éves tréneri pályafutásának köszönhetően összefüggéseiben értette meg a cégvezetés és értékesítés rendszereit.

Ma már csapatával üzleti tréningekkel segíti a cégvezetőket, vállalkozókat és értékesítőket stabilabb cég, nagyobb bevétel és nyugodtabb élet felépítésében. Nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati vezetői készségekkel is támogatja ügyfeleit, hogy hatékonyabban kezeljék a vezetői kihívásokat és a cégük növekedését.

Több mint 20.000 tréning résztvevővel a háta mögött pontosan tudja, hogy a vezetőknek nem megmondó emberekre és plusz terhekre van szükségük, hanem valódi támogatásra és gyorsan beépíthető rendszerekre. Ezeket fogja bemutatni ezen az előadáson.

Németh Netti

Business Masters társtulajdonos
PR és Marketing stratéga

Bevételgyilkos részigazságok
a marketingben

Cégvezetőknek segítek olyan stratégiákat kidolgozni, amelyekkel egy Forma–1-es autó sebességével tudják felvenni a versenyt a még Zsigulival járó konkurenciájukkal szemben.

Az elmúlt 4 évben több mint 4000 vállalkozó vett részt a képzéseimen, és azok, akik a gyakorlatban is megvalósították a tanultakat, nagyságrendi növekedést értek el.

Az ügyfeleim nem követik a tömeget, hanem irányítják a piacot. Mindezt nemcsak tanítom, hanem a gyakorlatban is alkalmazom.

Az általam kidolgozott stratégiákkal nemcsak bevételnövekedést értek el: volt, aki a 2023-as év „Leader of the Year – Az év női cégvezetője” kategória nyertese lett, és volt, akit a teltházas Papp László Sportaréna színpadáig juttattam.

Az ügyfeleim elmondása alapján túlnyomórészt az ellenkezőjét mondom annak, amit eddig tanítottak nekik. Pont ezért érnek el átütő sikereket a versenytársaikhoz képest.

Kiss Krisztina

Ködmön Könyvelőiroda tulajdonosa
2023-as év női cégvezetője

Védd meg, amiért megdolgoztál! Húzz védőpáncélt a cégedre.

21 éve alapította meg a Ködmön Könyvelőiroda Kft.-t, amely KKV-k számára nyújt korrekt, precíz számviteli szolgáltatást, illetve cégvezetői képzéseken keresztül segít a tudatos pénzügyi döntésekben.

Immár 11 éve az Adónavigátor mesterkurzus tagja, és amerikai és magyar üzletemberektől tanul. Többek között ez vezette el ahhoz, hogy az egyszemélyes könyvelői vállalkozásból mára egy 9 fős, dinamikusan bővülő irodát épített fel. Eredményeit 2023-ban a Leader of The Year – Az Év női cégvezetője díjjal ismerték el.

Az idei évben az Érd és Környéke Ipartestület felügyelőbizottságának elnökévé választották, emellett alapító tagja az Érdi Vision LIONS Clubnak, ahol aktívan hozzájárul a közösség fejlődéséhez.

Novák Ferenc

Gyermeknevelési akadémia alapítója

Hogyan alakíts ki egyensúlyt
az üzlet és a család között?

Ferenc több mint 40 éves tapasztalatával nemcsak gyereknevelési specialista, hanem a harmonikus vezetői szemlélet kialakításának szakértője is. 

Tanárként és pedagógiai viselkedéskutatóként eddig több száz családnak és vállalkozásnak segített abban, hogy a stresszes mindennapok helyett kiegyensúlyozott, támogató környezetet teremtsenek maguk körül.

Emellett az “Örömteli nevelés” című könyv szerzője és évek óta építi a @gyerekneveles TikTok oldalt, ahol a több mint 110.000 követőjüknek folyamatosan értékes és használható megoldásokat adnak rövid videók formájában.

Sokan nem tudják, de Ferenc egy sikeres vállalkozás büszke tulajdonosa, amelyet olyan magas szintre fejlesztett, hogy ma már egyáltalán nem foglalkozik a cég operatív feladatival, hanem teljes erővel a küldetésén dolgozhat, hogy az emberek – akár szülők, akár vezetők – a legjobbat hozzák ki magukból és azokból, akikért felelősséget vállalnak. 

Semmiképpen se hagyd ki az előadását, mert arról beszél, amit ő már átélt és megcsinált a való életben is.

Horváth Attila

show me the profit
- pénzügyi rendszer tulajdonosa

Orosz rulett helyett Zárd profittal a hónapot!

Attila eredetileg építész és mérnök informatikus, aki félidőben Amerikában él, és az üzleti tudását a világ legjobb trénereitől szerezte. Több év kutatás után dolgozta ki azt a módszert, amivel a vállalkozások végre kiemelkedhetnek a piaci zajból, és prémium árakon értékesíthetnek – anélkül, hogy árversenybe kerülnének.

Ma már Magyarországon és az Egyesült Államokban is segít vállalkozóknak ütős ajánlatokat készíteni – olyan ajánlatokat, amik már önmagukban is értéket adnak, és amelyekre az érdeklődők nemhogy nem alkudoznak, hanem azonnal részt akarnak venni a programban. Ez a valódi üzleti áttörés: amikor az ajánlatod elad helyetted.

Attila több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy rendszerszinten, kézzelfogható eredményekkel segítse ügyfeleit. Egyénileg dolgozik a vállalkozókkal, és pontosan tudja, hogyan lehet egy ajánlatot úgy összerakni, hogy az ne csak figyelemfelkeltő legyen, hanem valóban megvalósítsa az üzleti álmaidat is.

Ha eleged van a sablonos értékesítési szövegekből és az árérzékeny ügyfelekből, akkor ezt az előadást nem hagyhatod ki.

Dr. Kocsis Ildikó

Magyar ügyvéd, az ÉRTHETŐ JOG alapítója, a Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda tulajdonosa

Hogyan kerüld el a jogi csapdákat a növekedés alatt

Több, mint 25 éves szakmai tapasztalat van a háta mögött. Jogászként, ügyvédként képviselt már világcégeket, középvállalkozásokat, magánvállalkozókat, magánszemélyeket és még a Magyar Államot is

Többször hívták előadóként szakmai konferenciákra, országos TV és rádió adásokba, és több ezer megjelent cikkét több százezren olvasták az egész országban. Videóit több, mint 5 millió alkalommal nézték már meg. 2008-ban az Ügyvéd Világ magazin készített interjút pályafutásáról. 

Szakmai munkássága elismeréseként a Who is Who Magyarországon (Ki kicsoda Magyarországon) szerkesztősége döntése alapján bekerült a gazdaság, politika, tudomány, kultúra és művészet területein tevékenykedő híres vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségek életrajzait tartalmazó enciklopédiába. 

És most elmondja azt is, amit a legtöbb jogász sosem mond ki. Azokat a rejtett buktatókat, amelyek növekedés közben csendben, alattomosan húzzák ki a széket a cégek alól

Ha valaki, hát ő pontosan látja, milyen jogi csapdák állítják meg a fejlődést és melyik három döntésen múlik, hogy egy vállalkozás biztonságban skálázható-e vagy egyetlen rossz szerződés, egy félremagyarázható helyzet vagy egy hibás döntés visszavonhatatlan károkat okoz.

Jelentkezési információk

Business Masters Profit & Power 2026

2026. május 14. (csütörtök) 10:00-18:00

World Mall (Zafír terem)  – 1152 Budapest, Szentmihályi út 167-169.

nap
óra
perc
mp

Vip

50.000 Ft + ÁFA

Páros

Legnépszerűbb

40.000 Ft + ÁFA

Normál

25.000 Ft + ÁFA

résztvevő a képzéseken
0 +
Év cégvezetési tapasztalat
0 +
Év tréneri tapasztalat
0 +
megírt könyv
0 +

Hogyan áll össze
a technológiánk

Szembe megyünk azzal, amit eddig tanítottak. Hozzánk a vezetők nem megerősítésekért járnak, hanem új nézőpontokért. Az ügyfeleink elmondása alapján, olyan megközelítésben beszélünk az üzletről, ahogy eddig nem hallották

Mi nem lépéseket, meg módszereket tanítunk. A tréning résztvevők egy egyedi stratégiai rendszert kapnak, taktikai eszközökkel kiegészítve, valamint egy lézerpontos használati útmutatót ahhoz, hogy meg tudják valósítani azt, amit elterveztek. Ezek után mi csak 2 dolgot várunk el: megértés és gyakorlati alkalmazás.

Ha ezt valaki megérti és gyakorlatba ülteti a cégébe, attól függően, hogy mekkora nagyságrendet mozdít meg, akár többszörözni is tudja a gazdasági eredményeit.

Valójában 3 kérdést kell tisztázni:

1. Hogyan lehet olyan gazdasági erőt felépíteni, ami nem csak életben tartja a céget, hanem valódi mozgásteret ad?

2. Hogyan lehet a vezetői erőt úgy megerősíteni, hogy ne a körülmények, hanem a vezető határozza meg az irányt?

3. Hogyan lehet elérni, hogy a növekedés ne nyomást tegyen a vezetőre, hanem stabilitást és szabadságot adjon?

Itt NEM látszat van, hanem azt kapod, amit látsz.

Itt NEM száraz elméletet kapsz, hanem gyakorlatban bevált eszközöket.

Mellébeszélés HELYETT eset-tanulmányokkal támasztjuk alá a mondanivalónkat.

Miért hoztuk létre ezt az eseményt?

A Business Masters brand születésének évfordulóját ünnepeljük, 18 éve tartotta meg Oláh Tamás az első üzleti képzését, és maga Oláh Tamás is most ünnepli a születésnapját!

Május nálunk ünnepi hónap és ezt most együtt ünnepeljük!

Ebben a hónapban szinte egymás után ünnepeljük az évfordulókat és születésnapokat, ezért úgy döntöttünk, hogy megosztjuk mindezt azokkal, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre: a meglévő ügyfeleinkkel és mindazokkal a cégvezetőkkel, akik az online térben követnek minket.

Ezen az alkalmon szeretnénk visszaadni valamit abból, amit az elmúlt évek során kaptunk.

Hiszen, ha Ti nem lennétek, most nem ünnepelhetnénk ennyi születésnapot együtt.

A képzéseinket azoknak a vállalkozóknak és cégvezetőknek ajánljuk, akik

hajlandóak pénzt, időt és energiát áldozni a szintlépésért cserébe, nem csak arra várnak, hogy a semmiből az ölükbe pottyan a siker!

fejlődni és növekedni akarnak, készen állnak kihozni a maximumot a cégükből!

etikusan dolgoznak, nem másokat kihasználva, lehúzva akarnak gyarapodni!

nem elégednek meg a jelenlegi eredményeikkel, nagyságrendet szeretnének váltani!

hatékonyabbá akarják tenni a folyamataikat, hogy ugyanannyi munkával több pénz maradjon az asztalon.

Nem ajánljuk a jelentkezést azoknak a vállalkozóknak, és cégvezetőknek, akik

egyetlen alkalom után azt várják, hogy képesek lesznek végtelen pénzt varázsolni.

nem akarnak szintet lépni, megelégszenek a jelenlegi eredményeikkel.

úgy gondolják, ők mindent tudnak és az átadott tudást nem hajlandóak beépíteni a gyakorlatba.

nem tudnak hosszútávban gondolkodni és egyetlen tréning naptól várják az áttörést.

a régi módszerek szemüvegével nézik a képzéseinket és a hasonlóságot kutatják.

Ügyfeleink szerint gyémántot adunk kavics áron

Nem azért beszélünk ezekről a témákról, mert ez a hobbink, hanem mert alaposan kivizsgáltuk ezt a területet. A tanulás és fejlődés szempontjából a magyar cégek leginkább két kulcsterületen vannak lemaradva – és egyik sem szakmai: az egyik a promóció, a másik az értékesítés.

Ezzel szemben például az amerikai vállalkozások kiemelkedően teljesítenek ezeken a területeken. Bár szakmai hozzáértésük gyakran hagy maga után kívánnivalót, marketingben és értékesítésben zseniálisak. 

Magyarországon viszont pont fordított a helyzet: a szakmai színvonal kimagasló, de a promóció és értékesítés hiányosságai komoly akadályokat jelentenek. Ez pedig bevétel szempontból gyilkos.

Valódi eredmények, valódi vezetőktől

Karcagi Péter

Cogitate Games Kft. tulajdonosa

Simon Zsuzsa

SALIX’95 Kft. társtulajdonosa

Kocsi László

Rapidnyomda.hu Kft társtulajdonosa

Ismerd meg Oláh Tamást, a Business Masters alapítóját és a képzés trénerét!

Oláh Tamás vagyok, a Business Masters alapítója.

1990-ben alapítottam az első vállalkozásomat, és azóta végigjártam minden mélységet, megküzdöttem minden kihívással, amivel csak lehetett. Így pontosan tudom mi az, ami az életben tényleg működik

Mérnöki gondolkodásomnak köszönhetően összefüggéseiben akartam megérteni a cégvezetés és az értékesítés rendszereit. Az évtizedek alatt szerzett tapasztalatok, megfigyelések és gyakorlati próbák eredményeként állt össze egy olyan rendszer, amely képes átlépni a hagyományosság korlátait és amivel eredményességet és hatékonyságot lehet vinni a cégek életébe.

Mára több, mint 20.000 ember vett részt a képzéseimen. Számomra fontos, hogy az ügyfeleimet nem cég méret alapján válogatom, hanem az alapján, kiben mekkora a szándék a valódi terjeszkedésre

Pontosan tudom, hogy a cégvezetőknek nem megmondó emberekre van szükségük, hanem valakire, aki megérti a nehézségeiket és nem a magas lóról beszél nekik, hogy mit kéne csinálni, hanem valakire, aki segítő jobbot és támogatást nyújt a vezetői magányban.

Ismerd meg Németh Nettit,
a Business Masters társtulajdonosát !

Németh Netti vagyok, PR és Marketing stratéga, valamint a Business Masters társtulajdonosa.

Cégvezetőknek segítek olyan stratégiákat kidolgozni, amelyekkel egy Forma–1-es autó sebességével tudják felvenni a versenyt a még Zsigulival járó konkurenciájukkal szemben.

Az elmúlt 4 évben több mint 4000 vállalkozó vett részt a képzéseimen, és azok, akik a gyakorlatban is megvalósították a tanultakat, nagyságrendi növekedést értek el.

Az ügyfeleim nem követik a tömeget, hanem irányítják a piacot. Mindezt nemcsak tanítom, hanem a gyakorlatban is alkalmazom. Évente 5–6 céget vezetek párhuzamosan, akiket végig mentorálok a márkaépítés rögös útján.

Az általam kidolgozott stratégiákkal nemcsak bevételnövekedést értek el: volt, aki a 2023-as év „Leader of the Year – Az év női cégvezetője” kategória nyertese lett, és volt, akit a teltházas Papp László Sportaréna színpadáig juttattam.

Az ügyfeleim elmondása alapján túlnyomórészt az ellenkezőjét mondom annak, amit eddig tanítottak nekik. Pont ezért érnek el átütő sikereket a versenytársaikhoz képest.

Nem ismerem a félmunka fogalmát, így csak olyan cégvezetőket várok a képzéseimre, akik hajlandóak teljes erővel belevetni magukat a márkaépítésbe, és igazán profi szintre emelni a cégük megjelenését.

"Küldetésünk: Üzleti mesterképzéseken keresztül segíteni a vállalkozókat és cégvezetőket abban, hogy egy gazdaságilag eredményesebb céget építsenek, ahol a munkatársak jól érzik magukat, a vezető pedig egy nyugodtabb életet tud élni. "

Küldetésünk: Üzleti mesterképzéseken keresztül segíteni a vállalkozókat és cégvezetőket abban, hogy egy gazdaságilag eredményesebb céget építsenek, ahol a munkatársak jól érzik magukat, a vezető pedig egy nyugodtabb életet tud élni.

Copyright © 2025 Business Masters – minden jog fenntartva. Készítette: ScaleSight

Ennek az anyagnak egyetlen részét sem szabad a szerzői jogok tulajdonosának engedélye nélkül semmilyen elektronikus vagy mechanikus eszközzel – beleértve ebbe a fénymásolást, hangrögzítést vagy bármilyen információtároló, illetve -visszanyerő rendszer használatát – lemásolni, illetve bármilyen formában felhasználni. Bármilyen engedély nélküli fordítás, másolás, importálás vagy terjesztés, egészben vagy részben, bármilyen formában – beleértve az elektronikus másolást, tárolást vagy továbbítást – az idevonatkozó törvények megsértése.