1 nap – 5 meghatározó vezető! Ismerj meg néhány képességet az ügyfélszerzéshez, a profitnöveléshez, és a tehermentesítéshez!

Oláh Tamás

Business Masters alapító

Élet a mókuskeréken túl, avagy ne légy problémamegoldó kisiparos

A NAP HÁZIGAZDÁJA:

35 éves vállalkozói életútjának és a 17 éves tréneri pályafutásának köszönhetően összefüggéseiben értette meg a cégvezetés és értékesítés rendszereit.

Ma már csapatával üzleti tréningekkel segíti a cégvezetőket, vállalkozókat és értékesítőket stabilabb cég, nagyobb bevétel és nyugodtabb élet felépítésében. Nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati vezetői készségekkel is támogatja ügyfeleit, hogy hatékonyabban kezeljék a vezetői kihívásokat és a cégük növekedését.

Több mint 20.000 tréning résztvevővel a háta mögött pontosan tudja, hogy a vezetőknek nem megmondó emberekre és plusz terhekre van szükségük, hanem valódi támogatásra és gyorsan beépíthető rendszerekre. Ezeket fogja bemutatni ezen az előadáson.

Watsing Dóri

Jövőképes HR Alapítója

Készítsd fel a céged
a munkaerőpiac változásaira!

Hogyan érheted el, hogy a csapatod ne csak dolgozzon, hanem valóban építse a cégedet? Hogyan találhatod meg azokat az embereket, akik nemcsak munkatársak, hanem az álmaid megvalósítói lesznek?

Vállalkozóként és toborzási szakemberként pontosan tudja miről beszél, amikor a munkaerőpiac kihívásairól tart előadást. Lényeglátásával, szerteágazó iparági tapasztalatával, kendőzetlen őszinteségével kimozgat a patthelyzetekből és egyszerűen beépíthető eszközökkel ad reményt egy jövőképes vállalkozás felépítéséhez.

Watsing Dóri, a hatékonyan működő csapatok felépítésének rocksztárja, pontosan erre ad választ. Ráadásul mindezt nem száraz elméleti tanácsokkal, hanem szemfelnyitogató és szórakoztató stílusban kapod meg.

Kiss Krisztina

Ködmön Könyvelőiroda tulajdonosa

Védd meg, amiért megdolgoztál!
Húzz védőpáncélt a vállalkozásodra.

21 éve alapította meg a Ködmön Könyvelőiroda Kft.-t, amely KKV-k számára nyújt korrekt, precíz számviteli szolgáltatást, illetve cégvezetői képzéseken keresztül segít a tudatos pénzügyi döntésekben.

Immár 11 éve az Adónavigátor mesterkurzus tagja, és amerikai és magyar üzletemberektől tanul. Többek között ez vezette el ahhoz, hogy az egyszemélyes könyvelői vállalkozásból mára egy 9 fős, dinamikusan bővülő irodát épített fel. Eredményeit 2023-ban a Leader of The Year – Az Év női cégvezetője díjjal ismerték el.

Az idei évben az Érd és Környéke Ipartestület felügyelőbizottságának elnökévé választották, emellett alapító tagja az Érdi Vision LIONS Clubnak, ahol aktívan hozzájárul a közösség fejlődéséhez.

Horváth Attila

Hamarosan....

Hamarosan...

Hamarosan…

Németh Netti

PR és Marketing stratéga, Tréner “Oláh Tamás jobb keze”

Bevételgyilkos részigazságok
a marketingben

Németh Netti vagyok, PR és Marketing stratéga, a Business Masters operatív vezetője.

4 év alatt több ezer vállalkozó vett részt a képzéseimen és azok, akik a gyakorlatba is megvalósították a tanultakat, nagyságrendi növekedést tudtak elérni.

Az ügyfeleim nem követik a tömeget, hanem irányítják a piacot. Mindezt nem csak tanítom, hanem a gyakorlatban csinálom is. Évente 5-6 céget viszek a háttérben, akiket végig mentorálok a márkaépítés rögös útján.

Az általam kidolgozott stratégiákkal nem csak bevételnövekedést értek el, volt aki a 2023-as év “Leader of the Year – Az év női cégvezetője” kategória nyertese lett, volt akit pedig a teltházas Papp László Sportaréna színpadáig juttatott.

Az ügyfeleim elmondása alapján 100%-ban az ellentétét mondom annak, amit eddig tanítottak nekik. Pont ezért érnek el átütő sikereket a versenytársaikhoz képest.

Visszatekinthető felvételek a Business Masters Kincsestárából ügyfélszerzés, profitnövelés, és tehermentesítés témákban!

Novák Ferenc

gyereknevelés.hu alapító
és tréner

Hogyan alakíts ki egyensúlyt
az üzlet és a család között?

Ferenc több mint 40 éves tapasztalatával nemcsak gyereknevelési specialista, hanem a harmonikus vezetői szemlélet kialakításának szakértője is. 

Tanárként és pedagógiai viselkedéskutatóként eddig több száz családnak és vállalkozásnak segített abban, hogy a stresszes mindennapok helyett kiegyensúlyozott, támogató környezetet teremtsenek maguk körül.

Emellett az “Örömteli nevelés” című könyv szerzője és évek óta építi a @gyerekneveles TikTok oldalt, ahol a több mint 110.000 követőjüknek folyamatosan értékes és használható megoldásokat adnak rövid videók formájában.

Sokan nem tudják, de Ferenc egy sikeres vállalkozás büszke tulajdonosa, amelyet olyan magas szintre fejlesztett, hogy ma már egyáltalán nem foglalkozik a cég operatív feladatival, hanem teljes erővel a küldetésén dolgozhat, hogy az emberek – akár szülők, akár vezetők – a legjobbat hozzák ki magukból és azokból, akikért felelősséget vállalnak. 

Semmiképpen se hagyd ki az előadását, mert arról beszél, amit ő már átélt és megcsinált a való életben is.

Baranyai Örs

Follow Marketing tulajdonos

A cégek hanyatlásának oka:
az unalmas marketing

Asszisztensként kezdte pályafutását a Follow Marketingnél, majd évről évre emelkedett a ranglétrán, míg már ügyvezetőként irányította a céget. 2023 januárjában megvásárolta a céget az előző tulajdonostól, és új irányt adott a vállalkozásnak.

Vezetése alatt a Follow Marketing dinamikusan fejlődött: sikerült egy 30+ fős csapatot felépíteni, havi 120+ ügyfelet kiszolgálni és az árbevételt közel 400%-kal növelni, mindössze 2 év alatt. 

Örs és csapata átformálta azt, amit eddig a marketingnek hívtak, mert tudják: elköltheti valaki a világ pénzét is, ha unalmas és sablonos a kommunikációja. Ha igazán meg akarod szerezni a piacod figyelmét, ne hagyd ki az előadását.

Dessislava Dimitrova

Alphasonic Kft. tulajdonosa

Cserediákból, a milliárdos üzlet építéséig

Bulgáriából érkezett cserediákként, majd férjével, Kiril Kirovval 1993-ban alapította meg a céget.

Mára a vállalat az etikus üzleti magatartás és az innováció szimbólumává vált, évi több mint 1 milliárd forintos árbevételével a hazai és nemzetközi piacok meghatározó szereplője.

Dessi hisz abban, hogy a siker nem csupán korszerű termékek és megbízhatóság kérdése, hanem az ügyfelekkel és partnerekkel kialakított baráti, bizalmi kapcsolatoké is. Ez az értékrend hozta meg számukra a 2013-as Üzleti Etikai Díjat és a 2014-es Magyar Termék Nagydíjat is, tovább erősítve a cég helyét a piac élvonalában.

Adorján Zoltán

Adorján cégcsoport tulajdonosa

Úttörő vezetési szemlélet az építőiparban

2009-ben alapította az Adorján Renova Kft.-t, amely azóta a magyar tetőfedés és tetőszigetelés piacának vezető szereplőjévé vált. 2022-ben elindította az Adorján Trade Kft.-t, tovább bővítve a vállalkozás portfólióját.

Célja, hogy olyan professzionális, precíz és megbízható céget építsen, amely valódi értéket képvisel a magyar építőiparban. Évente 110-120 projektet bonyolítanak le, miközben a munkavállalóik számára is biztosítják a család és karrier közötti egyensúlyt.

Az Adorján Cégcsoport sikerét a kiváló szervezettségnek és a pontos munkavégzésnek köszönhetik, amit ügyfeleik 92%-ban kiváló értékeléssel díjaztak. Az évek során nem volt egyetlen peres eljárásuk sem, ami a cég megbízhatóságát és hosszú távú stabilitását is alátámasztja.

Asztalos Péter

ScaleSight tulajdonosa

Hamarosan...

Hamarosan…